Egy Herceg a hangmérnökök között: Scottie Baldwin megosztja a keveréssel kapcsolatos filozófiáját

Prince, Lady Gaga és mostanában a szingapuri szupersztárral, JJ Linnel dolgozó méltán elismert koncert hangmérnök, Scottie Baldwin, frissítő filozófiáját osztja meg a keverésről és a hangmérnök szerepéről a modern koncert hangosításban. A Yamaha digitális keverők szakértője, Scottie, amikor idén JJ Linnel az Egyesült Királyságban játszott, időt szakított arra, hogy megossza velünk gondolatait.

Mint sok más profi esetében, Scottie Baldwin is zenész szeretett volna lenni. Azonban felfedezte, hogy a technikai dolgok jobban érdeklik. „Rájöttem, hogy mint gitáros annyira nem válok be, de azt is észrevettem, hogy van érzékem a gitárok szétszedéséhez, és arra is, rájöttem, hogy hogyan működnek. Így a zenészség technikai oldalát választottam és a döntésem, helyesnek bizonyult” mesélte.

Miközben Prince dobtechnikusaként dolgozott a 90-es évek elején volt alkalma megtapasztalni és magába szívni a művész koncerthagosítással kapcsolatos etikai igényeit. Miután több koncerthangmérnök nem felelt meg Prince elvárásainak felismerte, hogy eljött az ő ideje. Korábban már dolgozott más művészekkel, de egy telefonhívás 2000-ben a Paisley Parkból megváltoztatta életét. Prince koncert hangmérnöke volt egészen a művész haláláig.

Közben az időzítés megint tökéletesnek bizonyult, és az elsők között volt, aki a hangosítási munkákban az analóg technikát a digitálisra váltotta.

“Sokkal nehezebb volt korábban. Elkészült a mix és utána megpróbáltad amennyire lehetett javítgatni,” nyilatkozta. “És menet közben kellett rájönnöd, hogyan lehet kijavítani a hibákat. Régebben sok analóg asztal műveleti erősítővel dolgozott és koncert közben kellett javításokat végezni. Át kellett vinni az XLR-t, kihúzni a csatornát, kicserélni a műveleti erősítőt, lenémítani a a keverőt egy pillanatra és visszakattintani a csatornát.”

Sokan azt gondolnák, hogy ezt a digitális átállást egy Prince turné közepén túl kockázatos. „A turné első felén analóg keverővel dolgoztam, majd váltottam egy Yamaha PM1D modellre.” meséli mosolyogva. „Sok szempontból is még ma is alig hiszem el, hogy megúsztam az egészet, de tulajdonképpen csak a magabiztosság kérdése az egész.

“A legfontosabb a bemeneti szint megismerése volt, mivel a digitális világban másként működnek a dolgok,” folytatta. “De amint a PM1D-re váltottam, minden egyértelművé vált és a beállítások visszahívhatóak voltak. Számomra, a Yamaha most is meleg analóg hangot biztosít még a digitális világban is. Azt a precizitást kaptam, amire szükségem volt és közben a zene minősége nem változott.”

Mióta a Yamahához igazolt, Scottie már kevert a PM5D, CL sorozattal és most a RIVAGE PM modellel dolgozik. Érdekességképpen, nem érzi szükségét, hogy szerver effekteket használjon, hanem csak a belső effektekre hagyatkozik. „Akár Venezuelában, Londonban vagy Kanadában koncertezünk, azt akarom, hogy mindenhol ugyan az a műsort tudjam biztosítani.”mondta. „Nincsen szükségem egy hosszú listára, hogy mire van szükségem a műsorban. Ráadásul gyorsabb a beállás és az elpakolás is.”

A jelfeldolgozásnál, amikor a RIVAGE PM-re váltott a beépített Rupert Neve Designs SILK előnyeit is élvezhette. “A RIVAGE PM érdekes volt, mert minden csatornán Neve található,” mondta. “Ez nem csak egy akármilyen bővíthető eszköz volt - minden megtalálható amire szükség lehet. Csak annyit kellett tenni, hogy ‘ezen próbáld ki a SILK Red-et, itt meg a Blue-t. Rendkívül könnyű és felhasználóbarát ahhoz, hogy különböző lehetőségeket kipróbáljak. Szeretem a Red-et különösen az énekhangon.”

Ez alakította ki Scottie keveréssel kapcsolatos filozófiáját, mely hosszú távon bizonyította hangmérnöki rátermettségét.

“Prince a keverőasztalnál is szívesen elidőzött, mert a a teremben mindenkinek zenélt.” nyilatkozta. “Minden koncert előtt, megkerestem a legkedvezőtlenebb helyet és hangosan azt mondtam ‘Ma este neked fogok dolgozni.’ Még mindig megtalálom azt a helyet. Belül értük teszem.”

Majd így folytatta, „úgy érzem része vagyok a zenei megoldásnak. A fiatalabb hangmérnököknek azt szoktam tanácsolni, hogy figyeljenek a zenész és a hangszere kapcsolatára. Hallgassák és figyeljék azt amit a zenészek hallanak a monitorban és ezt adják vissza a közönség felé is.

“Fontos megismerni a zenei anyagot is. Sokszor keverek ázsiai művészeket, akik mandarinul énekelnek és megkapom a dalok angol nyelvű fordítását, így értem miről szólnak a dalok. Szerelemről? Veszteségről? Vágyodásról? Érzelmi feltöltődésről? Mindez segít abban, hogy hogyan keverjem az anyagot. Először a zenei és a technikai tudásra tettem szert, de Prince segített közöttem, a zene, a keverő és a közönség között egy még jobb kapcsolatot kiépíteni.”

Scottiera egy másik személy is nagy hatással volt, a híres hangszobrász és hangmérnök, Dave Hampton, aki nevét legutóbb Prince halála utáni Paisley Park felújítása kapcsolatban hallhattuk.

“Dave volt, aki a következő elmélettel ismertetett meg ‘a legjobb munkához a legtöbbet a legkevesebből a legtovább ’,” mondta. “Minél bonyolultabb egy jel útja, annál nagyobb az esély arra, hogy zajos legyen és más problémák jelenjenek meg. És amikor bekövetkezik a baj, szinte lehetetlen már kijavítani. A fiatal hangmérnökök gyakran esnek abba a csapdába, hogy mert megtehetnek dolgokat ezért meg is teszik azokat. Sokszor van, hogy egy pergő dobhoz négy plug-int használnak. Egy idő után inkább ez hátrányt jelent és a kevert hang elveszíti dinamikusságát, olyan összemosódott lesz. Na ilyenkor kell az egészet újra kezdeni.

“Csak abban az esetben térnék el a természetes hangzástól, ha a művész ezt külön kéri. Ha azt kéri, hogy ez a kürt szekció agresszív legyen ebben a dalban, vagy éppen mézessen csepegős, akkor a kérésnek megfelelően megváltoztatom hangzást.”

Egy másik fontos tényező Scottie számára a koncert termek falai mögötti sok milliós potenciális közönség.

“Régen, a zenekarok azért turnéztak, hogy lemezeket adjanak el. Most azért készülnek felvételek, hogy turnézni tudjanak menni. De a bevétel csak arra az éjszakáról szól, sokkal több rajongó van a közösségi médiában.,” mesélte. “Manapság már nem csak koncert hangmérnök vagy - csak a mix elkészítése mint hangmérnök a stúdióba már nem elég. Manapság már a klubbokba is elvárják, hogy több sávos felvételeket készítsél.”

Scottie 96kHz, 24bit-en rögzít, a Steinberg Nuendo szoftvert használja, és teljes mértékben kiaknázza a Yamaha legújabb generációs digitális keverő rendszereibe épített control és transport funkciókat.

„Nagyban kell gondolkozni” tette hozzá. ’A művésznek és a jövőnek készülnek a felvételek, még akkor is ha poszthumusz kiadásokról beszélünk. És amikor élőben készül a felvétel, hirtelen a produkciók és felvételek mellet megjelenik a neved is. Olyan világban élünk, ahol a közösségi médiának is stúdió minőségben kell szólni. Vagyis minél kevesebb utómunkálat szükséges keveréskor annál jobb a közösségi média számára.”

Scottie úgy véli, hogy akkor végezte jól a dolgát, ha a nap végén úgy érzi, hogy minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy mindenki, különösen a legrosszabb helyen ülő is jól érezte magát a koncerten és minden úgy szólt, ahogyan kellett. „Vagy lehet, hogy új rajongót sikerült találni vagy valakit, akit magával hozott” mesélte Scottie.

„Más szempontokat is figyelembe kell venni, mint például a nyugati és a keleti rajongokat különböző mentalitását. Például az ázsiaiak az ének sávot 25-30%-al hangosabban szeretik mint a nyugatiak. És más a reakciójuk a dalok között. Azon kell lennem, hogy az este pont olyan legyen, amilyent szeretnének.”

A következővel zárta a beszélgetést, „Leegyszerűsítettem mindent. Bárhova utazhatok a világon csak egyetlen USB pendrivera van szükségem. Sohasem gondolom, hogy pótolhatatlan lennék. „

Ne felejtsd el - a legjobb munkához a legtöbbet a legkevesebből a legtovább.

Egyesült Államok

RIVAGE PM sorozat

A hangmérnökök támogatása érdekében, akik a művészek és előadók munkáját segítik, a Yamaha a minőségben nem ismer kompromisszumot. A hang, a működés és a megbízhatóság csak első osztályú lehet a hangmérnököknek csak az előadókra kell figyelniük, segíteni a művészek elképzeléseinek megvalósítását. A RIVAGE PM sorozat mindezt a legmagasabb szinten valósítja meg, összekapcsolja a technológiát, a művészetet és a közönséget a hanghullámokkal, melyek körbevesznek bennünket.

CL Sorozat

A Yamaha CL sorozat digitális keverő konzoljai a tökélesedés egy újabb lépcsőfokát jelentik. A továbbfejlesztett keverési lehetőségek mellett a modellekre jellemző hang és a hang formális lehetőségek még a legkreatívabb hangmérnökök igényeit is képesek kielégíteni. A CL sorozat az élő hang keverés legfejletebb szabványa.